Szeghalmi Éva - Hosted By

0

56 éves múltam, 2016 óta foglalkozom jógaoktatással saját stúdiómban. Mára a jóga nem csak a hivatásommá, de a szenvedélyemmé és az életmódommá is vált.
Egész életemben azt gondoltam, a jóga nem nekem való. Korábban mindig a dinamikusabb mozgásformákat kedveltem – teniszeztem, hangos zenére aerobikoztam, futottam, táncoltam.

Az első tapasztalatom a jógával ebben csak megerősített.
Ezután évekig nem is próbálkoztam. Aztán majd’ 50 évesen nagyot fordult a dolog! Megtaláltam a nekem való órát: gerincjógázni kezdtem.
A jóga rendszeres gyakorlása mindent megváltoztatott. Jógázás után hatalmába kerített egy kellemes, nyugodt, ellazult állapot, fizikailag pedig az elégedettség érzése, hogy minden porcikámat átmozgattam. Sokszor vettem észre magamon, hogy mosolygok, és a férjem is megjegyezte, milyen kisimult vagyok.
Könnyebbnek, rugalmasabbnak, egészségesebbnek éreztem magam. A jóga minden szempontból jó hatással volt mind a fizikai, mind a szellemi egészségemre.

Nagyon sokunknak fáj a hátunk, derekunk. Ezt leggyakrabban a hanyagtartás okozza, valamint a nem elég erős hátizmok, így a gerincoszlop nem terhelődik egyenletesen. A mindennapi stressztől még jobban befeszülnek az izmok. A gerincproblémák jelentős része helyesen végzett testmozgással megelőzhető és javítható is.

Gerincjógán preventíven gyakorolunk és nagyon figyelünk a gyakorlatok helyes és biztonságos kivitelezésére. A fejlődés igen gyorsan megmutatkozik.

Amennyiben úgy érzed, hogy lehetnél jobb fizikai állapotban is, akkor gerincjógán biztosan jó helyen vagy!

Lehetőségek

  • Online

Helyszín(ek) :

Római Kert Jóga & Életmódközpont

Elérhetőségek :

Árak :

1 óra:
2.500 Ft

Claim listing: Szeghalmi Éva

Reply to Message

Sign In Jógastúdió, jógaoktató képzés, jógatábor, jógatanfolyam

For faster login or register use your social account.

or

Account details will be confirmed via email.

Reset Your Password