Hernádi Zoltán - Hosted By

4
Add Review Viewed - 1394

Egyetemista koromban kezdtem hatha jógázni, ami jól kiegészítette a főleg íróasztalhoz kötött napi tevékenységeimet. Mivel nekem korábban nem volt rendszeres mozgás az életemben, kezdetben már heti egy alkalom is sokat jelentett. Érdekes élmény volt, hogy olyan helyen is lehet izomlázam, ahol azt se tudtam, hogy van izom. Ezek a tapasztalások sokat tanítottak a saját testem működésével kapcsolatban.

Úgy éreztem, hogy hasznos módszereket tanultam, amikkel meg tudom javítani a testemet, amikor túl merevvé válik vagy valahol fájdalom jelentkezik. Azonban évekig csak alkalomszerűen jógáztam: csak akkor, amikor már a testem hangosan jelzett, hogy szüksége lenne a mozgásra. Az astanga jógára véletlenül bukkantam rá, és már az első alkalommal nagy hatással volt rám. Meglepődtem, hogy jóga közben is meg lehet nagyon izzadni, és azon is, hogy sok évnyi jógázás után mennyire sok kihívást jelent ez a fajta gyakorlás. Ugyanakkor észrevettem, hogy már néhány alkalom milyen jelentős változást hozott: napról-napra erősebb és hajlékonyabb lettem. Annyira élveztem ezt a folyamatot, hogy már nem vártam gyakorlásra késztető jelekre, hanem megpróbáltam minden alkalmat megragadni, amikor gyakorolhatok.

Az is nagyon megtetszett, hogy az astangában mennyi mindennel tudunk egyszerre dolgozni. Már nemcsak a mozgásról szólt a jóga, hanem a befelé figyelésről, a tudatos légzésről, az érzékek visszavonásáról és ezáltal fokozatosan egyre meditatívabbá vált az egész. Astangával sokkal könnyebb volt felépíteni az otthoni rendszeres gyakorlást. Eleinte a fejlődés nagyon gyors volt, két év után azonban azt éreztem, hogy a további fejlődéshez valami többre volna szükség. Ekkor döntöttem úgy, hogy beiratkozom egy 200 órás jógaoktató képzésre Pápa Gyöngyvérhez.

Remek választás volt, Gyöngyvér és a Mandala Jógastúdiók többi oktatója végig azon volt, hogy tudásának legjavát átadja. A képzés végére azt éreztem, hogy végre megvannak a biztos alapok és a hosszú távú fejlődés is biztosított. Ekkor határoztam el, hogy ha összeállnak a feltételek, akkor szeretném ezt a nagyszerű módszert továbbadni másoknak is.

Oktatott jógafajták

Lehetőségek

  • Angol nyelvtudás
  • Online

Helyszín(ek) :

Online

Elérhetőségek :

Árak :

1 óra:
2.000 Ft

Claim listing: Hernádi Zoltán

Reply to Message

Sign In Jógastúdió, jógaoktató képzés, jógatábor, jógatanfolyam

For faster login or register use your social account.

or

Account details will be confirmed via email.

Reset Your Password