Daróczi Mirandella

MirabellaSziasztok! Daróczi Mirandella vagyok.

Amióta csak az eszemet tudom a mozgás szerelmese vagyok. 4 éves korom óta a tánc az életem. Teltek az évek és azt vettem észre, többet szeretnék kihozni magamból, a táncból.

A jógára vezető utamat egy betegségnek köszönhetem. 18 évesen rosszindulatú daganattal küzdöttem, a IV. stádiumból gyógyultam ki. Hálát adok, amiért ez megtörtént velem, hiszen ennek köszönhetően rátaláltam önmagamra, a jógához vezető utamra. Onnantól kezdve értettem meg igazán, hogy mit jelent élni. Mik az igazán fontos dolgok az életben. Mi az, ami valóban számít. Végül rájöttem, hogy szeretnék gyógyítani, emberekkel foglalkozni. Érdekel minden, ami a lélek és a világ körül forog. Egyedül a jógában találtam meg azt ahol önmagam lehetek. Érzem és látom, hogy amióta az életem része, azóta minden megváltozott körülöttem és bennem is.

Gyakorlás során, megmagyarázhatatlan érzéseken megy keresztül a bensőm, változások és oldások történnek a testemben, egyensúlyban tart. Mozdulattal együtt a légzés, az energia, ami körül vesz, a szabadság, a pillanat megélése. Az egység része.

Szeretnék mindent megtudni és megismerni a jógáról. Bízom abban, hogy a jóga által csodálatos dolgokkal találkozhatok az utam során és remélem, hogy ezeket a tapasztalatokat sikerül átadnom a tanítványaimnak. Mindig is örök tanulók maradunk.

Várlak szeretettel astanga jóga óráimon!  :)

Megosztás: facebooktwittergoogle_plus

Hozzászólások lezárva.