Az én történetem

fb_img_1443373781555_21760900445_o

Sziasztok! Dr. Horváth-Tanka Enikő vagyok. 31 éves, anya, feleség, barátnő, jógaoktató, jogász, kinek mi tetszik. :)

Hogy hogyan kapcsolódik az életem a jógához? Mint sokan mások én is egy új élethelyzet megoldása közben találkoztam vele.

Éltem a mindennapjaimat, próbáltam megfelelni magamnak, másoknak, de le leginkább annak, amiről én azt gondoltam, hogy mások elvárják tőlem.

Éppen beszoktattam a kisfiamat az óvodába, és készültem a második jogi szakvizsgámra. Azt terveztem, hogy a GYES után visszamegyek dolgozni anyukám ügyvédi irodájába. Soha nem vallottam volna be magamnak (a’szem az önáltatás koronázatlan királynője vagyok), másoknak pedig még annyira sem, hogy ki nem állhattam ott dolgozni. Már a gondolatától is a hideg kilelt, hogy újra napi nyolc órában aktákat tologassak. Féltem az ügyfelektől, a bíróságról nem is beszélve. Mégsem voltam képes belátni, hogy a nagyszabású terv, amire feltettem az életem, kudarcba fulladt. Valami furcsa okból kifolyólag azt gondoltam, hogy az emberek azzal azonosítanak, amit csinálok. Ahhoz, hogy továbbra is fenn tudjam tartani a “velem minden ok” tökéletes látszatát, mentem tovább a kiépített, jól megszokott vágányon. Nem érdekeltek az ügyek, nem éreztem késztetést a jogi megoldások felkutatására. Sodródtam az árral, igyekeztem magamnak és a környezetemnek is hihetően hazudni.

Ment a verkli, vitt előre a napi rutin. Reggel korán keltem, elvittem a kisfiamat az oviba, napközben magoltam itthon, majd kora délután mentem érte ismét az oviba. Napokra beosztott ütemterv szerint haladtam, állandóan stopperórával sürgetve magam, hogy teljesítsem a napi “adagomat”. Észre sem vettem, hogy mennyire megvisel az ezzel járó feszültség. Ideges voltam, rosszul aludtam, rendszertelenül (vagy inkább egyáltalán nem) ettem és 3 év kihagyás után újra a napi fél doboz cigi elszívása felé tendáltam. Fáradt voltam, szürke és kedvtelen. Szinte csak vonszoltam magam.

Annyira jól hazudtam a tutit, hogy én magam sem vettem észre, mi is történik velem valójában. Teljesen értetlenül álltam a helyzet előtt, amikor melltől lefelé lezsibbadt mindenem…

Az orvosok elég hamar diagnosztizálták, hogy sclerosis multiplexem van. A másodperc töredéke alatt fordult velem a világ. Kívül helyeződtem a saját perspektívámon, és jött a semmihez sem hasonlítható “ez velem nem történhet meg” érzés. Összeroppantam. Sírtam, és éjt nappallá téve bújtam az internetet. Kerestem magyarázatot, miérteket, gyógymódot, sikertörténeteket, legjobb- és legrosszabb forgatókönyvet.

Azután hazajöttem, és a lumbálás utáni heveny fejfájás elmúlását követően szépen lassan megnyugodtam. A férjem minden másodpercben támogatott, és biztosított arról, hogy kitart mellettem. A kisfiam pedig mintha mi sem történt volna nyaggatott napi 24 órában. :)

A szteroid kúra után elmúlt a zsibbadás is. Pár nap elteltével visszaállt a rend.

Nem tudtam elsiklani a gondolat felett, ami a fejemben motoszkált. Autoimmun betegség… Miért fordul a szervezetem saját maga ellen? Biztos voltam benne, hogy a választ, és a gyógymódot is magamban kell keresnem. Soha nem voltam különösebben spirituális alkat, mégis magától értetődő természetességgel fogadtam el, hogy a megoldást nem a hagyományos orvoslásban kell keresnem. Már csak azért sem, mert a kórházban rám ragasztott “gyógyíthatatlan” címkével nem nagyon tudtam mit kezdeni.

SM. Ez a két betű egyszerűen rákényszerített arra, hogy számot adjak, leássak a lelkem mélyén rejlő legmélyebb igazsághoz, és mindenek előtt magam előtt felvállaljam azt.

Azon a napon, amikor erre rájöttem, az is világossá vált, hogy mekkora terhet jelent számomra nap mint nap az iszonyatos belső kényszer, hogy mindenkinek megfeleljek.

És amikor idáig eljutottam a gondolataimban, egycsapásra elfogadtam a betegségemet. Hálás lettem amiatt, hogy elindított egy úton. Azon az úton, amelyet soha nem kerestem, és ha néha fel-felbukkant is az életemben, elnyomtam magamban. Soha nem mertem követni.

Életemben először a saját  utamat járom, amely azóta is nap, mint nap befelé és felfelé vezet.

Megosztás: facebooktwittergoogle_plus

Hozzászólások lezárva.