Rólunk

Te is jógaoktatással foglalkozol?


Emlékszem amikor a kezemhez kaptam életem első oktatóképzésének oklevelét, égtem a vágytól. Alig vártam, hogy végre hivatalosan is megoszthassam másokkal a frissen szerzett tapasztalataimat és azt a rengeteg pozitív élményt, amit már akkor is kaptam a jógától.

Szinte azonnal szembesültem vele, hogy jógaoktatóvá válni nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem. Hirtelen szolgáltatóvá és termékké is váltam egyszerre. Hiába nem szerettem volna mást, mint csatornaként közvetíteni a jóga hagyományát, ahhoz, hogy legyen ember, aki velem jógázik el kellett kezdenem keresni a lehetőségeket, hogy megismerjenek.

6 évvel ezelőtt – és egyébként ma is – nehéz bekerülni a köztudatba. A nagy stúdiók a saját maguk által oktatott “emberanyagból” kásztingolnak, a kisebbek számára fontos (és érthető anyagi érdek), hogy már vendégkörrel érkezz. Ha nem csatlakozol sehova, akkor tarthatsz magánórákat, de stúdió és tapasztalat nélkül rengeteg ráfordított időre és reklámra lesz szükséged,hogy érvényesülni tudj egy teljesen új közegben.

Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy a jóga jó, és működik. Éppen ezért Rád is szükség van, hogy oktasd! Elképzelhető, hogy csak a faludban, vagy a háztömbödben több tíz ember van, aki csak arra vágyik, hogy Veled gyakoroljon, csak egyszerűen nem keresztezitek egymás útját.

A jógapiacon nincs (vagy legalábbis eddig nem volt) egy olyan platform, ami bekúszott volna a hétköznapi emberek tudatába. Egy olyan megbízható keresőmotor, mint amilyen autóvásárlás esetén a “hasznaltauto.hu”, vagy ingatlanvásárlás esetén az “ingatlan.com”.

Amikor ezt a weboldalt megálmodtuk, azt szerettük volna elérni, hogy tényleg mindenki, országosan felkerülhessen a jóga képzeletbeli térképére. Legyen az egy nagy stúdióhálózat a belvárosban, vagy egy frissen végzett oktató valamelyik eldugott kis településen. Szeretnénk, ha minél többen megmutatnátok magatokat nálunk egyéni oktatóként, vagy akár stúdióként egyaránt.

Mert hisszük, hogy mindenkitől lehet tanulni és mindenkire szüksége van valakinek.

Kérdésed van?

Gyakorlóként és oktatóként is fordulj hozzánk bizalommal!

Sign In Jógastúdió, jógaoktató képzés, jógatábor, jógatanfolyam

For faster login or register use your social account.

or

Account details will be confirmed via email.

Reset Your Password